Loading...

Nem én voltam... / Tiltott ösvények

Táncszínház

Nem én voltam...

A jövő már elkezdődött – írta Robert Jungk 1971-ben. Az elmúlt hónapok vészterhes korszakában volt ideje az embernek elgondolkodni, hogy éli túl jövője rá váró válságait, a holnap problémáira milyen válaszai lehetnek. Mire várunk? A változás nem kívülről jön el. „Elodázni? Még lehet, de nem sokáig. Jön. Jön a pillanat, amikor felébredünk. Készüljetek a nagyszerű ébredésre. Hogy milyen áron és melyik évben? Úgyis mindegy.” (Hamvas Béla) 
A táncelőadás Melis László Henoch apokalipszise című kantátájára készült koreográfiájával teszi fel ezeket az örök kérdéseket.

Koreográfus: Kozma Attila

 

Tiltott ösvények

A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága. A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását. Garrett Smith amerikai koreográfus a dallasi Bruce Wood Dance együttes után Európában először a Miskolci Balett társulatának adja át ezt a koreográfiát, mely rávilágít arra, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni; harcolni kell azért, hogy szabadon táncolhassunk, szabadon élhessünk.

Koreográfus: Garrett Smith

 

Az együttműködés szakmai partnere a Nemzeti Táncszínház

Szereposztás

Táncolják:
Bolla Dániel
Giovanni Buttacavoli
Antonio Manuel Calvanese
Dávid Patrik
Guido di Vona
Harangozó Lili
Kepess Boglárka
Kocsis Andrea
Kozma Johanna
Lukács Ádám
Márton Richárd János
Mátyás Flóra
Mohai Cintia
Filippo Nestola
Szűcs Boglárka
Efstathios Tzouvaras

Nem én voltam...
Díszlet- és jelmeztervező: Juhász Katalin
Világítástervező: Verebélyi István
Vetítés: Hajdufi Péter
Zene: Melis László – Henoch apokalipszise
Koreográfus asszisztens: Fűzi Attila
Ügyelő: Fűzi Attila

Rendező-koreográfus: Kozma Attila

Tiltott ösvények
Látványkoncepció: Garrett Smith
Jelmeztervező: Monica Guerra
Világítástervező: Toni Tucci
Zene: montázs
Koreográfus asszisztens: Fűzi Attila
Ügyelő: Fűzi Attila

Rendező-koreográfus: Garrett Smith

Kritikák

Vélemények