Loading...

Lengyelországban vendégszerepel a Tiltott ösvények

Lengyelországban, a ROZBARK Bytom Tánc-és Mozgásszínházban vendégszerepel Garrett Smith koreográfiája október 28-án.

A Miskolci Balett egy rendkívül megtisztelő külföldi meghívásnak tesz eleget azzal, hogy a Lengyelországban, Bytomban a ROZBARK Tánc-és Mozgásszínházban adja elő a Tiltott ösvények című előadását. A táncszínház 2014 óta működik. Egy bánya üzemcsarnok épületét újítottak fel és alakítottak át, így jött létre a játszóhely. Bytom város ezzel Lengyelország egyik táncművészeti központja lett. Nagy figyelmet fordítanak a fiatalok mozgósítására, és több képzési programban is részt vesznek - a Krakkói Táncművészeti Akadémia táncszínházi tanszéke Bytomban működik, és saját fiataloknak szóló projektjei is vannak.

A táncszínház igazgatója és művészeti vezetője Anna Piotrowska, akivel több évre nyúlik vissza a Miskolci Balett ismeretsége, korábban részt vettek a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon, valamint kurzust is tartott a Miskolci Balett akkori táncművészeinek. Ennek köszönhetjük most ezt a meghívást. A kapcsolatot nagyon szeretnénk ápolni és fenntartani azzal, hogy ismét meghívnánk az új társulatot vendégszerepelni a soron következő Horizont Fesztiválra.

Ezúttal a legújabb produkciónkat kívánjuk bemutatni a lengyel közönségének, a Tiltott ösvények című egyfelvonásos táncelőadást, melyet a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon mutattunk be 2021 augusztusában.