Előadásunk arra tesz kísérletet, hogy néhány tipikus karakter és a korra jellemző zenék és táncok segítségével felidézze az utóbbi százhúsz év magyar történelmének szomorú vagy felemelő epizódjait. A cselekmény egy elképzelt közösségi hely (talán egy kávézó) folyamatosan változó életét követi, a vendégekét éppúgy, mint az épületét, mely a történelem sodrában maga is átalakul, lepusztul és megújul. Az előadás a „déjà vu” hatásmechanizmusára épít – ez az a mindenki által ismert, mégis nehezen szavakba önthető tapasztalat, amikor az az érzésünk, hogy valamit már átéltünk, valami már megtörtént velünk. Jelen esetben magába sűríti azt a kollektív déjà vu érzést is, amit a közös múlt újramesélése a nézőben felébreszt.

A produkció különlegessége, hogy szavak nélkül, csupán a tánc, a mozgás és a zene segítségével idéz meg korokat, dédszüleink, nagyszüleink, szüleink történeteiből ismerős sorsokat. A nagy kataklizmák közepette megnő bennünk az igény a folyamatok megértésére, az áldatlan jelenhez vezető út elemzésére. A Déjà vu ebből az igényből született, és azzal a céllal készült, hogy nézők és játszók számára is szórakoztató módon tegye átélhetővé múltunkat, érthetőbbé jelenünket.