Loading...

Anna Karenina

Táncszínház

„Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan utálatos nézni? De hogyan? (…) Egy tehervonat épp akkor ért oda…” (részlet a regényből)
A varázslatos Anna Karenina, a társaság megbecsült tagja. Mindene megvan: magas rangú férj, gyerek, tisztelet. Ám amikor bátyja kérésére Moszkvába utazik, összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel: Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt.
Lev Tolsztoj négy évvel a háború és béke befejezése után, 1873-ban kezdett bele második nagyregényébe, az Anna Kareninába, melyről Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében így vall: „Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet…”
Tolsztoj levelezéséből tudjuk azt is, hogy Puskin műveinek hatására született meg benne az ötlet, hogy regényt ír egy tragikus élményből: 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Tolsztojt a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át a művét, mire megszületett a végső változat, mely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte, s amely – Thomas Mann szavaival élve – minden idők „legnagyobb társadalmi regénye.”
 

Bemutató: 2016. október 28., Kamaraszínház

Szereposztás

Anna Karenina: KOVALSZKI BOGLÁRKA
Alekszej Alekszandrovics Karenin, Anna férje: LUKÁCS ÁDÁM
Szerjozsa, Anna és Karenin fia: VOLYÁK BENJÁMIN
Alekszej Vronszkij gróf, Anna szeretője: DRAGOS DÁNIEL
Vronszkaja grófné, Vronszkij anyja: KOCSIS ANDREA
Konsztantyin Dmitrics Levin: BOLLA DÁNIEL
Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja hercegnő (Kitty): MOHAI CINTIA

 

Barátok, rokonok:

Bányai Mirjam, Dávid Patrik, Fűzi Attila, Kepess Boglárka, Márton Richárd János, Szűcs Boglárka a Miskolci Balett és

Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Joni Österlund, Sánta Eszter, Schlégl András, Szeles Viktória, Tóth Karolina, Varga Kristóf a GGTánc Eger táncművészei

 

Díszlettervező: BOZÓKI MARA
Jelmeztervező: JUHÁSZ KATALIN
Zene: LUDOVICO EINAUDI, MAX RICHTER MONTÁZS
Dramaturg: CSEPI ALEXANDRA
Balettmester, koreográfus asszisztens: JÓNÁS ZSUZSA Harangozó-díjas
Ügyelő: VARGA RENÁTA
Rendezőasszisztens: FŰZI ATTILA

 

Koreográfus-rendező:
VELEKEI LÁSZLÓ
Harangozó-díjas

Kritikák

Vélemények