Kulcsár Noémi a Rómeó és Júliáról

A Rómeó és Júlia, Shakespeare örökbecsű remeke megszámlálhatatlanul sok alkotót ihletett meg már eddig, hiszen mindannyiunk legintimebb élettörténése – a szerelem – áll a középpontjában. Interpretációm arra a tapasztalatra épül, hogy korunkban a világ adott rendje és a szerelem állapota között már nem feszül ellentét, vagyis nem igaz többé az alaptétel, miszerint a szerelmek szükségképpen tragikusak, a halálba visznek, hogy csak a másvilágon lehet otthonuk. Az igazi feszültséget számomra nem a szerelem életképessége jelenti, hanem a szeretethez való viszonya. Ez az, amire mind a mai napig nincs megnyugtató válaszunk, a gyakorlatban is működő feleletünk. A szerelem kiszakít bennünket természetes életviszonyainkból, és így megszabadít bennünket a felelősségtől is, mely a szeretni tudás lényegi feltétele és szükségképpeni velejárója. Szeretet és barátság kizárólag csak emberek között lehetséges, hiszen független a nemi identitás sajátosságaitól, testünk milyenségétől. A szerelemben meg épp fordítva működik: a test kap benne főszerepet, férfi vagy női mivoltunk válik meghatározóvá, uralkodni fog lelki, szellemi tartalmainkon egyaránt.

Kik is vagyunk hát voltaképpen? Azok, akik a vágyban ismernek önmagukra, vagy azok, akik a felelősségben találnak saját életerejükre? Kibékíthető-e ez az ellentét test és lélek között, vagy állóháborúnak kell dúlnia közöttük mindörökre?

Táncszínházi előadásunk nem megválaszolni hivatott ezeket a kérdéseket, hanem feltenni. A tánc különösen alkalmas erre, hiszen a ritmikus mozgás kizárólag test és lélek harmonikus viszonyán, együttműködésén alapulhat csak – nélkülözhetetlenek egymás számára, békére vannak imígyen kárhoztatva.
 

Bemutató: 2013. szeptember 28., Kamaraszínház